Ma reggeli program: fogászat. Szerencsére nem fáj a fogam, csak állítani kellett kicsit a fogszabályzón (ne keressétek a fotókon, éjszakai kivehetős.:) A váróban (jó sokat kellett várni) egy kissrác (olyan négyéves forma – bizony, még a gyerekfogászatra járok…:) kegyetlenül ordított. Belőlem persze kibújt a “mesegyáros”, megkérdeztem anyuciját, elvonhatom-e a figyelmét kicsit, majd a többiek lelkes szurkolásától kísérve (már mindenkinek fájt a feje) mesélni kezdtem kedvenc Fognyűvő Manómról. Eleinte még volt pár bizonytalan hüpp-hüpp, de mire Fognyűvő Manó belepottyant egy hatalmas, szuvas lyukba, kissrác (Matyi, mint megtudtam) már olyan nagyra tátott szájjal figyelt, hogy a mamája meg is jegyezte: no, így kéne a doktor néninél is. Könnyek felszárítva, és végre lőn csend…nna.:)